Tájékoztatás a mentésekről
A közelmúltban, a mentésekkel kapcsolatban, több olyan tapasztalatot szereztünk, amely nyomán úgy gondoltuk, hogy feltétlenül szükséges néhány dologra felhívni a figyelmet.
Miért zavarjuk Önöket levelünkkel?
Sajnos a közelmúltban több helyen előfordult, hogy olyan adatvisszatöltésre lett volna szükség, amikor egy korábbi mentés adatira lett volna szükség. Sajnos az adott helyeken csak a legutolsó vagy az azt megelőző néhány mentést tárolták, a régebbieket nem.
Ez a helyzet abban az esetben okozhat problémát, ha valamilyen adatsérülést csak az után vesznek észre a felhasználók (mondjuk 2-3 hét múlva), amikor az ahhoz tartozó mentés már nincsen meg.
Ugyancsak problémás lehet, ha valamilyen probléma eldöntése céljából a rendszer adatainak több hónappal korábbi állapotát kellene összehasonlítani a jelenlegi állapottal.
Hogyan szervezzük a rendszer mentését?
-
Minden nap (gyakorlatilag minden éjszaka) le kell futnia egy mentésnek. A rendszer telepítésekor beállításra kerül, hogy az adatbázis-kezelő minden éjszaka mentse a rendszer adatait egy meghatározott helyre. Az így elkészült mentést legalább egy másik számítógép merevlemezére át kell másolni (kézzel vagy automatikusan) Amennyiben ezt a mentést valamilyen adathordozóra (DVD, mágnesszalag, stb.) is kiírják, az csak tiszta haszon. Ezeket a napi mentéseket legalább 1 hétig meg kell tartani, nem szabad, hogy a szerdai mentés a keddi mentést írja felül és ne legyen a keddi mentésről egy másolat! A mennyiben az általunk beállított mentést használják, úgy az adatbázis-kezelő a backup file nevébe beteszi a napok neveit, így 1 hétre visszamenőleg folyamatosan van mentés, és a file-ok csak 1 hét elteltével kerülnek felülírásra. (Pl: a hétfői mentés file neve így néz ki Oracle alatt: ECO_EXP_HETF.DMP, MSSQL alatt: NAPI_adatbázis neve_HETF.BKP. Oracle alatt 1 file-ban tárolódik az összes adatbázis mentése, míg MSSQL alatt minden adatbázis mentés külön file-ban tárolódik.)
-
Minden hét utolsó (gyakorlatilag a pénteki nap után készült) mentését el kell tenni! Javasoljuk, hogy ezt a mentést is valamilyen adathordozóra (DVD, mágnesszalag, stb.) írják ki és tegyék el az archívumba!
-
Minden hónap utolsó mentését el kell tenni, javasoljuk, hogy ezt a mentést is valamilyen adathordozóra (DVD, mágnesszalag, stb.) írják ki és tegyék el az archívumba!
-
Ugyancsak Minden negyedéves, féléves és évvégi zárás után kell egy - egy mentést készíteni és azt archiválni!
Kérjük, ne feledjék a rendszer legnagyobb értékét a benne tárolt adatok jelentik, hiszen azok pótlása a legnagyobb munka, ha egyáltalán elvégezhető!