Új K11 - CT-EcoSTAT kapcsolat

Többen érdeklődtek arról, hogy az új K11 és a CompuTREND főkönyve között kiépül-e a kapcsolat, és ha igen, mikor? Örömmel értesítjük minden K11 adatkapcsolatot használó felhasználónkat, hogy ez az adatkapcsolat már ki van építve, fejlesztést részünkről nem igényel. Az új K11 ugyanis ugyanazt a feladó fájlt képes olvasni, mint amit a régi K11 is be tud olvasni. Azaz, ha a főkönyvben elkészítik a K11 adatkapcsolati részben a feladó állományt, azt nem csak a régi, hanem az új K11 is képes fogadni.

 

Változások azonban vannak, de ezek elsősorban az új K11 technikájából adódnak.

-1- A régi K11 minden küldött adatot felolvasott, így az eredeti előirányzatot is, ezt az új K11 nem teszi meg, hanem az év eleji beadott adatokat tekinti nyitó előirányzatnak, így hiába adunk nyitó előirányzatot, azt az új K11 nem veszi át. Ugyanezért viszont nem is kell egyeztetni az eredeti előirányzatokat.

-2- A régi K11-nél előfordulhatott olyan, hogy tilos mezőbe is került adat, ezt az új már nem engedi meg.

-3- Az ismételt betöltésnél a régi K11 rákérdezett arra, hogy ebben a táblában már van adat, cseréljem-e, ezt az új nem teszi meg, így az ismételt betöltést lehetőleg kerülni kell az új K11 használóinak (amíg oda is be nem kerül ez az egyszerű kis ellenőrzés és kérdés).

-4- A régi K11 esetében a 9999 szakfeladat oszlopot kezelni kellett, az új K11-ben ez összegsor, így kezelni nem kell.

-5- Adatexporttól független változás a hibakezelésben van. A régi K11 hibaüzeneteit már megszoktuk, az új K11 hibajelzése sajátos, hibaüzenetei első látásra eléggé nehezen értelmezhetők (ami jó benne, hogy a hibák külön szűrhetők, így az értelmezésük már könnyebb). Eléggé problémás, hogy nem kategorizálja a hibákat (függőleges aritmetikai, vízszintes aritmetikai, külső), így a hibajavítás (legalábbis nekünk) nehezebb volt, mint a régiben.

 

Ami változatlan:

-1- Mielőtt feladnának egy űrlapot, előtte feltétlenül ellenőrizzék, hogy adatai jók-e, mert ez az állapot kerül feladásra.

-2- Sem a régi, sem az új K11 nem forintban, hanem ezer forintban várja el az egyezéseket, így a kerekítési hibákat mind a kettőben külön-külön, kézzel el kell tünteti.  

-3- Javasoljuk, hogy először vezessék végig a javításokat a régi K11-ben, majd nyomtassák ki a kész, hibátlan űrlapokat, és az új K11 kerekítéseit és javításait a kinyomtatott űrlapok alapján végezzék el

CompuTREND © 2008